Kusturica bekaphatja!

Természetesen a gyengébbik nem képviselői sem hiányozhattak abból a koszos putri-kocsmából, amit '04 nyarán vakációnk fő színteréül választottunk. Sajnos ez nem azt jelentette, hogy agyba-főbe pináztuk magunkat, pedig nagyon ránk fért volna. Nem, ide csak nagyritkán tévedt be nő nem emberszabású lény, de azok sokszor még a férfi kollégákat is felül (vagy ha úgy tetszik alul) múlták, már ami az igénytelenséget és a lerobbantásgot illeti. Képzelhetitek, a velem egy idősek a strandon hajtották a feromon-túltengéses tinilányokat, én meg nem győztem rémüldözni azon, hogy egy nő mennyire le tud süllyedni.

Valamennyi tündér közül a zászlóvivő egy Bubamara nevezetű volt, a rendes nevét sohasem tudtam meg, na, nem mintha annyira érdekelt volna bármikor is. Az ő esetében abszolút igaz volt az, hogy a hirhedtség megelőzte annak  birtokosát: emlékszem, úgy hallottam e perszona létezéséről első ízben, amikor Tónyó egyszer odaült a társaságunkba, és rimánkodni kezdett:

- „Jajj, bazdmeg. tegnap este odajött hozzám Bubamara“ - kezdte az élménybeszámolót.

- „Ki?“ - kérdeztem

- „Bubamara, egy alkesz öregasszony! Odajött hozzám, aztán felállt az asztalra, és elkezdett striptízelni!“

- „És mi a baj? Úgysincs csajod, legalább láttál pinát élőben!“

- „Hát azt nem láttam.“

- „Hogy-hogy?“

- „Férfialsó volt rajta, oszt azt már nem vetette le“

Hazudnék, ha azt mondanám, hogy ezek után túlságosan érdekelt volna, hogy ki vagy mi ez a Bubamara, de pár estével később már lényegtelenné vált az én nem létező érdeklődésem, a femme fatale, mint ahogy az lenni szokott, kéretlenül és kelletlenül berobogott az életembe. Az az este is a szokásosan indult: este 9-10 között kimentünk a Garniba, kikértük a szódavizeinket, és helyet foglaltunk a megszokott boxunkban. Nem is tűnt fel semmi rendkivüli, amikor asztaltársaságunk egyik tagja felkiáltott: „Jé, ott van Bubamara!“. A látvány kimondhatatlanul visszataszító volt: egy 160 centi körüli, 50-nek kinéző, valójában 40 és valahány éves fogatlan némbert képzeljetek el, amint épp egymagában pogozik valami rettenetes mulatós zenére a kocsma közepén, és közben újra és újra friss fröccsdózisokkal küzd testének kiszáradása ellen. Persze, megérezte, hogy figyeljük, oda is jött, és valami érthetetlen akcentussal (a beszéde kb.  egy telefon betárcsázó hangja és a Commodore 64 betöltésekkor keletkező zaj között helyezkedett el artikulációs szempontból) magyarázni kezdett. Alig tudtuk elhajtani.

Az elkövetkező hetekben rendszeresen összefutottuk Bubamarával a Sárgában, és nyugodtan kimondhatjuk, hogy rendkivül színes egyéniség volt, már ami a gusztustalankodást illeti: hol a kricsmi közepén üvöltött lélekszakadva, akadt, hogy egy hamutál tartalmát borította a fejére, esetleg ismét előadta a pogos mutatványát, vagy a pultos képébe bömbölte bőgve, hogy ő anya, de természetesen az elmaradhatatlan behugyozások, fetrengések, kocsmában durmolások, fülsértő visítozások sem hiányozhattak a repertoárból. Egy dolog volt állandó: a bódult állapot. Ja meg még valami: valamennyi alkalommal kezet akart velünk rázni, de mi ettől kivétel nélkül, mindig kitértünk.

Mondogatták, hogy eljárt kefélni ezzel meg azzal az alkoholistával, hogy melyik sztori volt igaz, és melyik nem, nem tudom, de nem is fontos szerintem.  Egy ilyen affért azonban 100%, hogy megtörtént, mert rendőrségi ügy is lett belőlle. Már a nyár vége felé jártunk (és szerencsére mi nem voltunk akkor kint a Garniba), egy hétköznap este, mikor is a mit sem sejtő öreglány  éppen a legendás krimó falain belül próbált az öntudatlanságba menekülni a problémái elől. Ott tartózkodott egy nagyobb (ha jól emlékszem 8 fős) társaság is, amelynek a tagjai kellő mennyiségű alkohol (és még ki tudja milyen más okosságok) elfogyasztása után úgy látta jónak, hogy egy kis gang-bang csak emelhet az est fényén, ehhez pedig az elmaradhatatlan fehérnépet Bubamara személyében képzelték el. Gyakorlatilag ez úgy működött,  hogy kirángatták szerencsétlen öregasszonyt, és mind a nyolcan megdugták, megszopatták, leköpték, lehúgyozták, megverték, összerugdosták, és még emlékeztetőül cigicsikkeket is elnyomtak a testén. Pár nappal később láttam az öreglányt, mit is mondhatnék, eléggé megviselt volt...

Ahogy említettem, volt rendőrségi ügy, de hogy az elkövetőkkel mi lett, az sosem derült ki. Bubamarával még úgy egy-másfél évig össze lehetett futni különböző kocsmákban, aztán eltűnt. Egyesek azt mondták, hogy meghalt, mások azt, hogy szanatóriumba került, de egy biztos, többé nem láttuk. Bármi is legyen az igazság, elég dicstelen vég lett volna ez egy férfitól is, hát még egy nőtől, aki a saját bevallása szerint még anya is volt.

Konkluzió: mindig figyeljetek oda anyáitokra, nagyanyáitokra, mert a segítségetek nélkül ők is süllyedhetnek olyan mélyre mint akármelyik férfi!

Asztali etikett Létrával

Öreg hippi barátunkhoz aztán már szinte napi rendszerességgel járogattunk ki a Garniba, ami nem volt komoly kihívás, tekintve, hogy a vén égimeszelő minden áldott este, ugyanabban a boxban, ugyanazon a helyen pihentette a hátsóját. Érthető volt, hiszen egy olyan házat csúfolhatott otthonaként, amelyben sem vezetékes víz (nem mintha erre szüksége lett volna), se villany (valljuk be, e nélkül elképesztően nehéz elütni a szabadidőnket, főleg ha annyink van belőle, mint Ladder testvérünknek), se fűtés (ez pedig télen zavaró, egyszer be is vallotta Létri, hogy a téli éjszakákat házának ezen hiányossága végett kénytelen tölteni a Sárgában, idézem a beszélgetést: én - „Létra, miért vagy kint egész télen a Sárgában?“, Létra - „Hogy ne fagyjak meg!“) nem volt. Mivel egész hosszú etapokat italozott és dohányzott végig az öreg mentorunk, úgy, hogy közben meglehetősen korlátozottak voltak az anyagi erőforrásai (ugye nem hittétek, hogy ebben az állapotban eljárt dolgozni?), nem csak komoly emésztőenzimekre, hanem leleményességére is szüksége volt ahhoz, hogy kellő mennyiségű káros anyagot halmozzon fel esténként testének pórusai közé

Talán a Létra-féle cigivel kellene kezdenem, hiszen ez önmagáért beszél. Ugye említettem hogy az öregnek kb. 6 centi hosszú karmai voltak, és olyan feketék a rájuk tapadt retektől, hogy azt még a goth-lányok is megirigyelték volna! Cimboránknak azért volt szüksége ezekre a tekintélyes méretű körmökre, mert a cigigyártáshoz elengedhetetlenek voltak! A konkrét metódus így nézett ki: Létra összegyűjtötte, vagy velünk összegyűjtette a kocsmában található összes hamutálat, hogy azokból kiválogassa azokat a csikkeket, amiket még fel tud használni, mert maradt bennük még egy vagy fél-slukknyi dohány. A kritériumoknak megfelelő dekkek papírjait kitépkedte, és az így nyert hangyafasznyni dohányt egy zacskóba gyűjtötte. Amikor elég alapanyag lett, jöhetett a második lépés: elővett egy darab olyan papírt, amibe az élelmiszerboltokba csomagolják a kenyeret meg a felvágottat, és letépett belőle egy csíkot. A csík csomagolópapírba belesodort egy adag, a fenti módszerrel kinyert dohányválogatást (a cigányok arany Marlborojától a tök sima Szofin át az öreg fröccsösök által szívott szar ukrán meg román csempészcigikig volt abban minden!), megtekerte, majd jól elszívta, ami nem tartott túl sokáig, lévén az a papír kurva gyorsan, hatalmas füsttel és orrfacsaró bűzzel égett. Saját bevallása szerint ez a cigi olyan volt, mint a Barna Szofi, csak szűrő nélkül.

Az italfogyasztás terén is akadtak érdekes húzásai, az olyan alapdolgokra, mint a saját maga meghívatására boldog-boldogtalannal, vagy az otthagyott piák összegyűjtésére (erre sokszor minket kért meg, egyszer majdnem meg is szívtuk!) ki sem térnék részletesebben. De a kedvencem a fröccs hígítása volt! Alapvetően, a Sárgában nem is  a hagyományos szar tablettás borok voltak (Koccintós, Gondüző, Cimbora, és társaik), hanem egy ismeretlen termelő pincéjében kotyvasztott rém, amelyet átlátszó marmonkannákból szolgáltak fel a pult alól (kíváncsi vagyok, számlájuk volt-e a hely üzemeltetőinek eme remek nedű beszerzéséről?)!  A kannákban azt megelőzőleg üzemanyagot tároltak, ennek köszönhetően az ihatatlan tablis borocska zamatához még olaj íz, és persze olaj szag is társult. Persze ez Létrát a legkevésbbé sem zavartam akármennyit meg tudott inni ebből a mannából, pláne ha a vendéged volt! Az egészen az csavart egy nagyot, hogy míg más iszákos vén hülyék egy fröccsöt csak egyszer ittak meg (az utolsót még annyiszor sem), Létra már kétszer: az ő speciális eljárása az volt ebben az esetben, hogy amikor kb. már csak egy deci maradt hátra a nagyfröccséből, odasétált a kocsmában található csaphoz, és a maradék freccset felhígította hasonlóan fos ízű csapvízzel. Nem jutott több szesz a szervezetébe, de legalább az illuzió megvolt. Persze azért ő sem vetette meg a minőségibb szeszeket néhanapján. Egyszer, egy hajnalig, vagyis inkább reggelig tartó vedelés és züllés során, amikor a hangulat már a tetőfokára hágott (hát még a véralkoholszint!), Létra  úgy a 20. hígított freccsét csapta le, és megunva a banánt,  a következő felhívást tette közzé számunkra: „Hozzatok már egy sört, égeti a gyomromat ez a szar!“

Azért volt, amit ő sem tolerált. Egyszer, kb. este 9 óra körül megérkeztem a Garniba, Létra ott ült egy tök ismeretlen, öreg, és nagyon részeg fazonnal. Olyan 10 perce ülhettem velük, amikor a velünk szembe ülő öreg fogta magát, és odaokádott a boxunk asztalára. Nem is volt időnk reagálni, mert szinte egyből megjelent egy házaspár, akik mint kiderült, a tag fia és menye voltak, akik azért jöttek, hogy hazavigyék az öreget. Elmondták, hogy az öreg nem szokott piálni, sem kocsmázni, csak most rájött az 5 perc, és azt is, hogy az összes környékbéli köpködőt végigkaslatták már a vénemberért. Miután távoztak, megkérdeztem Létrát: „Te, ki volt ez? Ismerted?“. Erre ő: „Áh, csak valami sutyerák!“. Arról persze nem értekezett, hogy előtte hány sörre hívta meg alkalmi ivócimborája.

A legenda: Sárga Garnizon

Talán egész Pol Pot megye leglebujabb éjjel-nappali becsületsüllyesztője volt a helyi Sárga Garnizon néven futó non-stop lepratelep, amiben még a mai, magyar fejjel (pedig kis hazánkban most sincs toppon a kulturált alkoholfogyasztásnak gúnyolt fantom-jelenség) is felfoghatatlan állapotok között tivornyázhattak az arra érdemes fenegyerekek.

De kezdjük az elején! Adott volt az a kurva unalmas vasárnap, amiről az előbb már értekeztem. Kora délután gondoltam, elmegyek zenéket vadászni az egyik ismerősömhöz, aki (látszólag) megrögzött agglegényként élt akkoriban, és ezrével (!) álltak nála az előző évtizedekből visszamaradt kazetták. Végigsétálni egy Pol Pot megye-i koszfészek lepukkant utcáin, a nyári kánikulában, nekem a vasárnapi korzózásnak csak ez a fajtája jutott ki akkoriban! Megérkezésemet ismerősöm otthonába az azonnali zene-böngészés követte, majd kisvártatva, de tőlem teljesen függetlenül megjelent a színen e blog szellemi atyja, régi, gyermekkori barátom, valamint egy negyedik helyi életművész (akiről akkor még nem is hittem volna, hogy milyen komolyan fog asszisztálni pár eseményhez a jövőbeli életpályámon). Négy fősre duzzadt osztagunk (két naplopó középiskolás és két, 20 évvel idősebb agglegény, szép összeállítás), aztán hamar letudta a vasárnap hátralévő részét csavargással, dumálással meg egy kis kocsmázással. Már nem is emlékszem, hogy vittem-e magammal kazikat egyáltalán, csak arra, hogy az este beálltával mi ketten, az ifi-tagozat, egyedül maradtunk, a senior-válogatottnak másnap ugye munka volt.

Ekkor jött képbe kedvenc hobbink, a „kerülés", vagyis a kora estétől késő éjszakáig, vagy hajnalig tartó céltalan kóborlás az utcákon (ami egy 60 km²-es faluban nem túl izgalmas, főleg hogy este 9 után jó, ha 5-6 fő mászkál kint, finoman fogalmazva is ingerszegény). Kb. hajnali 3-4 körül járt az idő, éppen a helyi kenyérbolt előtti placcon csöveztünk, amikor az egyik bokorból, mint valami rém vagy mesebeli figura, megjelent Tónyó (aki a Homok Titkai című brazil kultsorozat Holtkóros Tonho nevezetű karaktere után kapta gúnynevét, pont annyira volt eszes és jóképű, mint a kódnevéből sejtenétek). Szerencsétlen srácot akkor már sokadjára kivágták otthonról a szülei, nem is volt hova mennie aludnia, ezért mászkált még akkor is kint az utcán. Felvetettük neki az ötletet, hogy meginvitálhatna bennünket egy sörre a Sárgába (addig háromszor-négyszer voltunk bent talán, leginkább csak kivülről csodáltuk ezt a remek hodályt), amit mi persze abszolút viccnek szántunk, és amit ő persze abszolút komolyan vett, meg is indultunk a falu túlsó végén fekvő italkimérőbe.

Amikor megérkeztünk, igazán meglepő körülményekkel találkoztunk. Egészen pontosan, hiába volt vasárnapról hétfőre virradó hajnal, hiába vette kezdetét egy újabb munkahét mindössze pár órával később, jó egy-másfél tucatnyian még ott aszalódtak a boxokban, vagy a söntés környékén. Magát a helyet amúgy akkor vettük tüzetesebben szemügyre először, hiszen az at megelőző alkalmakkor vagy túl részegek voltunk, vagy nem töltöttünk huzamosabb időt eme nagyszerű intézmény falai között. A falak sárgák voltak a rengeteg dohányfüsttől, a padló ragadt a dzsuvától, a pult körül Fradis matricákkal voltak tele a falak, rendes székek és asztalok nem voltak, csak az előbb említett boxok, amelyek számtalan alkalommal kínáltak lehetőséget az édes pihenésre az alkoholizálásban megfáradt bio-kocsmabútoroknak. Illemhely  nem volt, csak kint az udvaron, abból a pottyantós fajtából (de az legalább koedukált volt!), egészen addig, ameddig egy helyi ork-horda szét nem verte, ezt követően már mindenki ott végezte a dolgát az udvaron, ahol nem szégyellte (arról is lesznek posztok hogy mi minden történt kint a Garnizón külső körletében), de nyerőgépek és egy igen sajátos zenegép ( írott cd-ket pakolgatott a gép a lejátszó fejébe, igazi Pol Pot megyei Wurlitzer volt a kicsike) természetesen helyett foglalt a krimó falain belül. Nagyon kicsi ablakai voltak a kocsmának, fény alig szűrődött be (még jó, hogy a törzsközönség 99%-a éjszaka járt oda), és mivel ezeket állandóan becsukva tartották, így a szellőzés is nulla volt, aminek köszönhetően meglehetősen büdös illataromák terjengtek a levegőben, volt viszont két ajtó, egy az utcáról nyíló és egy oldalsó, ami az udvarról engedett bebocsátást (elég sok kellemetlen meglepetés is érkezett onnan a későbbiekben). Az italválaszték szűkös, de annál minőségtelenebb volt (tablettás bor, pancsolt szeszek, filléres sörök, Penny Marketes édességek, stb.), és az ivóalkalmatosságok állapota is hagyott kívánnivalót maga után (egy kis apró részlet: a kávékhoz olyan műanyag kanalakat adtak, amikkel a kislányok a plüssállataiknak tartott teadélutánokon, a fröccsöntött csészékből felszolgált láthatatlan teát szokták kavargatni).

Na, igen, 2013-ban már nehezen hihető, hogy egy ilyen kocsma rendelkezett működési engedéllyel, de 10 évvel ezelőtt még merőben más volt a világ. Mondanom sem kell, egy nem mindennapi kocsmához nem mindennapi kocsmatöltelékek is dukáltak, akikből  premierünk estjén rögtön hármat is megismerünk. Volt még nálam is egy apró, és miután Tónyó kikérte a piáinkat, gondoltam, teszek be egy kis muzsikát a zenemasinába. Akkori, Hard Rock orientáltságomból fakadóan Zepet vagy Purple-t kerestem elsőként, aminek hangot is adtam a haveromnak. Ezt meghallotta a szomszédos boxban ülő társaság egyik tagja is, aki annyira megörült annak, hogy egy másik, lelkes zenerajongóval találkozhat (meg őszintén megvallva, abban is bízhatott, hogy lesz apróm arra is, hogy meginvitáljam egy fröccsre), hogy egyből oda is hívott minket a boxukhoz.

A két tinédzser és a 3, lerobbant alkeszból alakult társaság elég érdekes képet festett, természetesen elsősorban friss ivócimboráinknak köszönhetően.

Az első a sorban Szunya volt, a Lenin-fejű alkesz, aki ha be volt baszva, mindenkinek a legjobb haverja volt, józanul viszont soha, senkit sem ismert fel. Kész szerencse, hogy túlnyomórészt ittas volt, éjjel-nappal. Másik ismertetőjegye az volt, hogy csak fura félmondatokban beszélt, és érdekes szlenggel próbált a külvilággal kommunikálni, nem mellesleg szeretett a kocsmák sarkába vizelni, és a krimó közepén himbi-limbizni a pöcsével (természetesen a későbbiekben mindkét esetre adódott számos precedens). Bármilyen furán hangzik, az öreg alkesz-trióból ma már csak ő él, pár napja láttam is, egész jó bőrben volt. Gondolhatjátok, hogy a másik két tag milyen állapotban leledzett.

A második, a szürke eminenciás, Doki kódnévre hallgatott. Igazi zseni volt, pontosabban egy igazi többdiplomás alkesz, akinek az egyetemi életvitelből már csak a korlátlan alkoholfogyasztás maradt meg. Vele nem beszéltünk túl sokat, pedig okos fickó volt, csak nagy halkszavú, és még annál is részegebb. Neki az volt a legviccesebb szokása, hogy még kajálás közben is fehér kannás borral öblített, és nem is rókázta magát el közben! Később homeless lett, és egy évvel később Makón, az utcán találtak rá a kihűlt holttestére. Tudtommal senki sem gyászolta meg.

A főkolompos pedig Létra néven volt ismert, az utolsó igazi hippi, aki még életében legendává minősült, és aki a számunkra megmutatta mi is az az igazi Rock'N'Roll. Nagyjából két méter magas volt (innen jött a neve), és amikor megismertük, akkor már vagy 20 éve nem fürdött. Olyan büdös volt, mint egy kupac szar, lepték és a legyek rendesen, a szakálla már magától berasztásodott, a haja saját magát mosta (meg voltunk győződve, hogy a vastag koszrétegben, ami a sörényét fedte, mini-piranhák úszkálnak, zsákmányra lesve), 5-6 centi hosszú körmei feketék voltak a kosztól (olyanok voltak a kézfejei, mint egy boszorkánynak), mindig egy OP feliratú baseball sapkát, egy bordó dzsekit (persze ez is tiszta dzsuva volt) meg egy kifűzött, szaros surranót viselt (még akkor, nyáron, a legnagyobb kánikulában is!). Nyilván nekünk is leesett elsőre, hogy ő a főnök, így vele dumáltunk azon a hajnalon a legtöbbet, zenékről, történelemről, meg úgy alapvetően mindenről.  nem os volt nehéz dolgunk, hiszen a nem túl szalonképes megjelenés egy nagyon nagy tudású frájert takart, akinek az olvasottsága igencsak ott volt a szeren! Közben kiderült, hogy Szunyánál van még pénz, így azt azonnal cseppfolyósítottuk is, és mivel mi tök üres gyomorra ittunk, spiccesek is lettünk, a dumálás és piálás hangulatát pedig a zenegépből szóló klasszikus Hard és Heavy himnuszok fokozták.

Már rég világos volt, amikor hazaindultunk, szó szerint házon kívül töltöttük az egész éjszakát. Működött az a fejenkénti 3-3 üveg sör, de már akkor is biztosak voltunk abban, hogy ez az éjszaka nagyon fontos fordulópontot jelentett az addigi fiatalságunk számára, és azt is nagyon jól tudtuk, hogy azon a nyáron sok időt fogunk még a Sárga Garnizon falai között tölteni. Nem is tévedtünk!

By Metalucifer

Egy éra kezdete

Egy régi jó barátom tollából illetve billentyűzetéből származnak a következő történetek, amiknek én is részese voltam. Jár a pacsi az írásért! (Damyen voltam)

2004 nyara több szempontból is meghatározó volt a számomra. Az azt megelőző szeptemberben kezdtem el a gimnáziumot, ami finoman szólva sem volt zökkenőmentes. Egész addigi életemben egy rezervátum-szerű településen éltem, egy, minden szempontból visszamaradott megye kellős közepén, egy alapvetően zárkózott család még zárkózottabb gyermekeként, ráadásul famíliám még az elektronikai eszközök terén sem volt túl progresszív (dvd lejátszónk 2003-ban, számítógépünk 2004-ben, internetünk csak 2007-ben lett!). Ilyen közegből felkerülni egy szomszédos város középiskolájába, eléggé inger gazdag volt, sőt, talán túlságosan is. Az igazat megvallva, meg is csömörlöttem a sok ingertől, meg attól is, hogy a világ kinyílt előttem. Nem nekem való volt a többség valósága.

A tanév soha véget nem érőnek tűnt, hihetetlen is volt, amikor júniusban végre elérkezett a vakáció. Ami azonban magával hozott egy másik komoly gondot is, amivel egészen addig nem számoltam: az unalmat. Nem volt sem kábel TV, sem net, de ezek még csak a kisebb problémák voltak. 2003 karácsonyán egy ajándékba kapott Led Zeppelin cd-nek hála zenerajongóvá váltam, ami majd csak jóval később, és jóval Pol Pot megye határain túl tetőzött csak be. Először  a '70-es évek Hard Rock klasszikusaiba merültem el (Zep, Purple, Uriah Heep, Whitesnake, Scorpions, Gary Moore, stb.) és valamivel később jöttek a fémesebb hatások (Sabbath, Maiden, Priest, Metallica, Motörhead, Saxon, Manowar, stb.), de jellemző módon akkor még az egész hóbelevancot egy nagy műfajként kezeltem, és még javarészt fogalmam sem volt egy csomó olyan csapatról, amelyek az elkövetkező években alapjaiban befolyásolták a zenei ízlésemet. Mit is mondhatnék, hosszú út előtt álltam. De hogy jön egy ilyen izgalmas felfedezéshez az unalom? A felfedezésre váró kincsek beszerezhetőségének korlátozottságában! Mint mondottam volt, nem volt semmilyen online forrásom, de még csak velem egykorú és azonos irányultságú haverjaim sem (pár évvel később már tele volt olyan fiatalokkal az ország, akik a régi vágású fémzenét dicsőítették, de akkor és ott, egyedül voltam, mint a kisujjam), akik legalább néha hozzám vágtak volna egy-egy írott cd-t. Jobb híjján a felmenőim ismerőseitől, barátaitól meg helyi és környékbéli idősebb arcoktól kuncsorogtam pár felvételt (kazetta másolás, bakelit másolás kazi, másolt kazi újbóli másolása, ünnepnaponként egy cd), mai szemmel már kínos lassúsággal és amatőrséggel próbáltam újabb kedvencekre szert tenni.

Szóval ott álltam, kiéhezve a kalandra, a zenére, a pörgésre, miközben kerestem a válaszokat az élet nagy kérdéseire. Mindeközben pedig vért kellett izzadnom az új zenékért, nem volt pénzem, nem tudtam koncertekre járni, nem volt metalos társaságom, sem vidéki ismerősök, de még csak egy rendes lakótelep sem, ahol csavarogni meg csövezni tudtam volna. Nem igazán voltak biztató kilátások ezek egy nyári szünet előzetes megítélését illetően, de később kiderült, hogy nagyot is tévedtem.

Az egész egy dögunalmas vasárnap kezdődött, aminek csúcspontjaként a „csodálatos" Forma-1 közvetítés ígérkezett, de ez már a következő bejegyzés témája lesz.

by Metalucifer

Mónika látja a fészket

Kalandos életünkből természetesen a zenész élet sem maradhatott ki. Rengeteg tiszavirág életű, tehetségtelen zenekar bukkant fel a semmiből majd tartott tovább a semmibe. Ezzel a mi kis zenei projektünkkel teljes mértékben szemben álltunk mind hangzásilag mind mondanivalóval vagy említhetném akár a hanghordozót is amire rögzítettük  a demónkat. A banda neve szerintem elég sokat mond: Mónika Látja A Fészket. Jogosan merül fel a kérdés, hogy honnan ered, és mit szerettünk volna ezzel a névvel kifejezni. Menjünk végig sorban:
A név egy amerikai repp "zenekar" nevéből a Naughty By Nature kézzel átírt változatából ered, teljesen a véletlen műve, hogy mit szerettünk volna kifejezni vele, hát úgy kb semmit, talán annyit, hogy Mónika látja a fészket. Tagságunkat tekintve 12 éve fixnek mondható, nem történtek tagcserék, névváltoztatások, visszatérő koncertek semmi hasonló pózerság. Egyetlen egy demónk volt ami elveszett, ez egy Backstreet Boys kazettára rögzített rehearsal anyag volt két dallal. Az egyik egy Omen Cover a Semmiből a semmibe és egy általunk írt Fekete Szar címmel ellátott eposz volt. A demó kivitelezésével kapcsolatban érdemes megemlíteni, hogy ugye egy példány látott napvilágot, melynek a borítóját rajzlapra és tollal rajzoltuk. Felsoroltuk azokat akiknek megköszöntük a támogatását és egy külön részben megköszöntük azoknak is akik nem támogattak minket mert gyűlöltük őket. A hangszerelésünk meglehetősen puritán volt. Gyakoratilag én visítottam és ordibáltam ÉN aki a dobokért volt felelős pedig egy íróasztal és spirálfüzetek segítségével produkálta a dobot a speciális effektek pedig a fiókok ki-be húzogatásával valósultak meg. A fiókban egyébként mindenféle fémhulladék volt. Mondanom sem kell már a működésünk elején legendákká váltunk és egyre jobban érezzük a késztetést, hogy egy újabb anyaggal örvendeztessük meg  a nagy érdeműt! Természetesen a hagyományoknál maradva! A stílusunk teljesen egyedi volt nem lehet rá húzni egyetlen ismert stílus nevet sem. Tényleges logonk nem volt ellenben egy gagyi kis szoftverrel csináltunk zenekari védőszentet akinek név nem jutott külön, nos ő lenne az:

MLAF védőszent

Sportsziget 2004 Budapest

Nem mai történet de mintha tegnap lett volna. Életem első fesztivál élménye, hogy is mondjam...

meglehetősen erős kezdés volt! Eleve úgy indult a dolog, hogy fel sem megyek rá mivel nem volt pénzem

ekkor jött a visszautasíthatatlan ajánlat, hogy kifizetik az útiköltségem meg az egyéb költségeim szóval

úgy voltam vele, hogy így már vétek volna kihagyni.Egyébként maga a fesztivál ingyenes(!) volt, ha jól emlékszem az állam is támogatta és hát az akkor hatalmas népszerűségnek örvendő Slipknot volt a "sztárvendég"!!! Miután rendeztük sorainkat elindultunk vonattal három fővel: szerény személyem, az akkori barátnőm és a húga aki nem mellesleg gyűlölt engem. Teljesen idilli környezetben és hangulatban (katré vonatok, villámló tekintetek) telt az út a piszkos fővárosig de végül egyben megérkeztünk.

Ahogy a fesztivál bejárata előtt voltunk már éreztem, hogy egy emlékezetes este vár ránk, a bejáratnál

gyakorlatilag mindenféle biztonsági ellenőrzés nélkül ( bármit bevihettél)  zúdult be a tömeg.

Ez majd később igencsak sok probléma forrása lett nem beszélve, a nem túl jó barátságban lévő szubkultúrák találkozásaival (punkok és skinheadek elsősorban) Jah igen mi akkor egyik félhez sem tartoztunk külsőségekben: rajtam egy Con Air a fegyencjáratos póló a lányok meg az akkor még nem egyenruhaként funkcionáló hip-hop öltözetben voltak. A fesztiválon sokféle program volt:

A bungee jumping-tól kezdve falmászáson át mindenféle extrém sportot kilehetett próbálni teljesen ingyen,

meg 10 óra sorbanállásért szóval türelmetlen ember lévén én csak néztem ezeket. Több féle színpad több féle zenével és a már említett több féle szubkultúrával a közönség soraiban. Ez természetesen módon komoly összetűzésekbe, verekedésekbe torkollott,  egy párat volt szerencsém élőben látni. Az egyik idősebb punk tag fején egy fiatal kopasz srác egy igen szabályos szabadrúgást végzett el aminek meglett az eredménye. A fesztivál területén állomásozó mentősök rögtön ellátták és továbbszállították kórházba szóval nem hiszem, hogy meghalt... már csak azért írom ezt ezekkel a szavakkal mert a nép szerint ezen a fesztiválon 6 ember vesztette életét amit én sem cáfolni sem megerősíteni nem tudok. A neten böngészve találtam néhány bejegyzést ezzel kapcsolatban nos nézzük is meg: 

 "Anno 2004-ben a Sportsziget nevű rendezvényen Slipknot koncerten kishíjján agyontapostak engem. Ott 6 ember meghalt. Amúgy ott punkok és skinheadek közötti háború is volt de ezt inkább hagyjuk."

 "Azon a koncerten én is majdnem ott maradtam. Ráléptek a cipőfűzőmre és toltak minden irányba és én meg nem tudtam merre lépni, majd elzakóztam. Egy srác azonnal fel akart segíteni de a mellettem lévő akarva-akaratlanul elrúgta a kezét. Mókás volt feltápászkodnom és kijutnom a tömegből. Abból a 6 emberből akit említettél, hogy meghaltak, abból 3 késelve volt. Legalábbis én ezt hallottam."

Ugorjunk egy kicsit, messze van még a vége... volt egy nemes akciója is a szervezőknek ha már az ingyenességben telt a fesztivál hát legyen ingyen sör is! A népek rögtön rákaptak ugye, de egyre több dobozt láttam ami tele volt és földön hevert... egyet szemügyre vettem és tudományossággal megállapítottam, hogy ez biza alkoholmentes! Nah de ilyet a magyar fesztiválozók kezébe adni... nem csodálom, hogy elmaradt a siker! A fesztiválozó népről annyit , hogy tényleg vegyesnek volt mondható: a debreceni NS Skinheadeket  a 40-es Slipknot fan apukát , vagy a  zöld taréjos néger lányt bármit megtalált itt az ember. Adta magát a helyzet a komolyabb összetűzésekre, gyanítom , hogy pénzügyi okok mellett ez lehetett a másik ok , hogy ebben a formában már többet nem szervezték meg ezt a bulit. Egyre sötétebb lett és ha jól emlékszem olyan 21:00-22:00 körül jött el a várva várt pillanat a Slipknot színpadra lépett! Mondanom sem kell a magyar felkonferálás valami borzalmas volt, valahogy így hangzott: " Hátul maszkos embereket láttam...jöjjön a Slpiknot" szar is volt meg egyszerű is. Persze egy fikarcnyit nem érdekelt senkit sem mindeki az őrületre várt már... ami el is jött nem is akármilyen módon. A pogóról meg a dühöngőröl annyit, hogy gyakorlatilag egy élő húsdaráló alakult ki iszonyú tempót és erőt diktáltak elől, teljesen megőrültek az emberek! Én középtájon álltam, de még onnan is lehetett látni az elől lévő hömpölygő tömeget! Sajnos a "jump the fuck up" nem igazán akart összejönni egyszerűen a tömeg nagyobbik része kb 10 ezer fő nem akarta megérteni, hogy a kisebbik része kb 300 fő miért guggol le...legyen ez a legnagyobb baj egyébként, mivel ilyen durva pogót amit a magyar közönség produkált, nem sok koncert videon látni! Állítólag  a koncert közben is történt halálra késelés, de megint csak azt tudom ismételni, hogy látni nem láttam, de attól még történhetett ilyen.
Többször Corey mester magyarul szólt a közönséghez ami azért valljuk be jól esett! A műsoruk elején és a végén is magyarul szólt hozzánk. Miután vége ért az őrület lefele menet a maszkokat levették és bedobták a közönséghez. ( ha jól láttam)
Természetesen sok mindenről lehetne még írni, hisz rengeteg minden történt, fel lehetne sorolni még a
fellépő magyar zenekarokat vagy az amcsi hardcore hordát a Hatebreedet, most azonban a blog szellemiségéhez hűen némi polpotkodásnak kell helyet adni amiben nem volt hiány a koncertet követő néhány órában. Mivel a vonat még későn indult ezért a fesztivál területén sétálgattunk ahol aztán egy sörsátornál telepedtünk le. Kiszolgálás már nem volt, a hűtőket riasztóval együtt lezárták, de a padokhoz még le lehetett ülni. Valami hosszú hajú őrült aki a Sakál névre hallgatott ( nem Bruce Willis) telepedett hozzánk és elmondása alapján a Shitpump nevű punk zenekar énekese. Erről máig nem tudtam megbizonyosodni, hogy igazat mondott-e a zenekar valóban létezik, de , hogy tagja-e volt az számomra máig rejtély!
A hangulat akkor kezdett fokozódni amikor egy kést rántott elő majd elkedzte magát döfködni vele.
Kissé érdekesen néztünk majd jeleztük, hogy ez egy nem túl jó ötlet! Végülis ráhagyta aztán nyomta a tovább a hülyeségeit mikor a lányok jelezték, hogy igen csak szomjasak de nincs már nyitva semmi. Hősünk felbátorodott, hogy igenis most megmutatja lovagiasságát! Próbálta kézzel kinyitni a lezárt hűtőt de nem sikerült neki. Aztán próbálta felborítani hát az sem ment. Ilyenkor jól jön az acélbetétes bakancs! kb a huszadik rúgásnál végre sikerrel járt betört az üveg! Üvöltött is a riasztó rendesen! Ekkor éreztük, hogy ideje lelépni és gyorsan a nálunk lévő három hátizsákot megtöltöttük a hűtő tartalmával és futásnak eredtünk.
Szegény Sakál testvérünk nem tudom mit kaphatott mert a biztonságiak már kiabálva futottak felé, de ez már egy másik történet...akkoriban még igencsak dohányoztam, cigim viszont nem volt így a cserekereskedelmen keresztül próbáltam bagóhoz jutni ami sikerült is! Akkor még csak két energia ital volt az országban a Bomba és a Red Bull az is aranyáron, nekünk meg ugye volt három táskányi belőle.Szóval nem volt hiány se italban se cigiben a hazafele úton ráadásul tele voltunk élménnyel!! Kell ennél több? Halkan jegyzem meg, hogy ennek a beszámolónak lesz egy másik változata egy kolléga jóvoltából akik szintén részt vettek a buliba  csak akkor még nem ismertük egymást, ami lehet jobb is...:)

Fegyencjárat meg pisilde

Embertömeg

Volt sport is...

Szórakozó tömeg

Sakál testvér munka közben

Ki gondolná, hogy a Hatebreed busza???

Szórakozásból pusztítottak?!

Kenyeret lopni nem bűn! Vagy mégis?

A srácokkal elhatároztuk, hogy jó lenne egy ilyen "nyaralóba ott alvós" bulit összehozni, csak néhány problémát átkellet hidalni: Első körben a szülők nem igazán hajlottak rá, hiszen a többség ellen folyt vagy már volt rendőrségi eljárás(!)
Második körben minden résztvevőnek meg kellet jelleni-e pofaviziten és elbeszélgetni a nyaraló tulajokkal. Én ezt gondoltam a legnehezebb akadálynak, de jól vettük, el lett intézve azzal, hogy te az orvos fia,te az autószerelő fia, te meg a kománk fia vagy stb stb... Miután végre leléptek neki álltunk a tekintélyes mennyiségű alkohol elfogyasztásának, amit leginkább különféle égetett szeszes italok és kókány sörök tettek ki. Ahogy emelkedett a hangulat egyre inkább jöttek elő merészebbnél merészebb ötletek, meg is indultak a tisza part felé, ahol természetesen meztelenül és részegen neki álltunk fürdőzni, hisz hidd el, hogy így a legjobb... miután kellőképpen ki őrjöngtük magunkat megindultunk vissza fele a nyaraló felé, összekeverve zoknikat, alsógatyákat amik miatt az este során nem egy veszekedés alakult ki... viszont egy érzés erősebb volt mindennél, mégpedig az éhség. Gyorsan verbuváltam is egy három fős elitcsapatot, akik segítségével megpróbáltuk végrehajtani az élelmiszer segélyező akciónkat. Megindultunk a faluba a kenyeres kocsihoz hátha már benn áll és tele van jobbnál jobb péktermékekkel, hát ha nem is volt nagy választék, de kenyér az volt bőven. Közel 10 kilónyi kenyérkét hoztunk el azonban visszaút közben a gyermeki kíváncsiság erősnek bizonyult és bakatársaim úgy érezték nekik mindenképpen fontos, hogy cipőnek és egyéb ruházati eszköznek használják fel az élelmiszert. Hirtelen kenyércipőben, kenyérkalapban, és kenyérgördeszkával haladtunk előre a célunk felé. Időközben pár kenyérbe ismeretlen okok miatt némi szart is sikerült belekanalazni, de csak azért ,hohgy elmondhassuk volt ilyen is! A tekintélyes mennyiségű kenyérből kb egy negyed kiló maradt meg de az nem akármilyen! Barna rozskenyérke volt a drága! Elithelyen a hónom alatt szállítottam le és egy kedves barátom fejét céloztam meg vele a társaság nem kis örömére. Diadalittasan és kissé fáradtan estem bele az ágyba, de nyugodt szívvel hisz a küldetést teljesítettük!

Lázadásunk kezdetei első rész

Érdekes visszatekinteni 2013-ból, hogy 2001-ben a zenei ízlésünk hogyan alakult ki és fejlődött tovább. Nem volt annyira régen és elég olajozottan működött már akkor is a telekommunikáció, azonban a "net" közel sem volt ennyire gyors,stabil és gyakorlatilag bárhol elérhető. A zenéket egymás közt cserélgettük, másolgattuk kazin. Ez tudtunkon kívül teljesen a DIY szellemiségében történt, a zenekaroktól általában egy-egy dal szerepelt és magunknak gyártottunk hozzá borítókat saját kezűleg. Fontos volt, hogy valamilyen punk téma legyen a borítón. A kazi belső borítóján pedig fel voltak írva az előadók és a számcímek.
Kissé vegyesen szerepeltek a stílusok, de közel sem annyira keveredett és semmitmondóan mint napjainkban.( lásd: "hácé"-nak csúfolt hülye gyerekek diszkóba mennek utána meg Mr. Bustára) Akkor a térség lázadói közt az alábbi zenekarok voltak legnépszerűbbek:

The Exploited, Aurora, Sex Pistols, Alvin és a mókusok (hahaha) a helyi legendák: 88-as csoport, CPg, Prosectura, Eta, Nirvana, Marilyn Manson, Slipknot. Ezeket a bandákat kb mindenki ismerte és büszkén vállalta egy évig aztán ment mindenki repp, elektronik meg egyéb irányba.
Arra máig büszke vagyok, hogy az első ilyen másolt kazimon lévő dalok közül egyedül a Tankcsapda nem tetszett és ez irányba nem változtak az érzéseim. Koncertekre nem igen jártunk, leginkább egymásnál hallgattunk közösen zenét, néha a helyi feldolgozásokat játszó zenekarok buliját néztük meg.( Have-rock, Acheron( ők most ha jól tudom Lusta Dicként most is léteznek, csak más vonalon)) Visszagondolva a közösségi élet jóval összekovácsoltabb és harmonikusabb volt, ahogy telt az idő próbáltunk a szomszéd településekről is barátokat gyűjteni, velük kapcsolatot teremteni több kevesebb sikerrel. Leginkább Hódmezővásárhelyről ahol akkor eléggé pörgött az Oi! meg a punk élet. Amikről itt írogatok egy-egy mondatban idővel szeretnék bővebben kitérni meg elemezgetni, meglátjuk ez mennyirre jön majd össze!

Az alma és az asztalláb esete

Pályafutásunknak nagyon a kezdetén még, rendszeresen összeverődve bandába sétáltunk fel-alá a faluban. Portyázás közben mindig jobbnál jobb ötletek születtek, hogy miként próbáljunk valami teljesen értelmetlen vagy káros dolgot csinálni. Egy ilyen helyzetben pillantottunk meg egy hatalmas almafát az egyik ház előtt, és rögtön gondolkozni kezdtünk. Enni nyilván nem eszünk róla az túl snassz dolog, a fát kivágni nehéz volna a munka meg ugye büdös egy átlag hülye gyereknek, nah akkor basszuk földhöz mindet!
Ez a terv annyira jól lett kivitelezve, hogy egy autó majdnem kicsúszott az úton... emiatt természetesen megakartak verni minket de nem sikerült... még akkor. Néhány nappal az eset után sétálgattunk egy nagyon jó barátommal és minden előzmény nélkül elkezdett ordítani majd futásnak eredt...Hirtelen nem tudtam mi történt, bár gyorsan letisztult a kép a fa tulajdonosa eredt a nyomunkba egy bicikli, egy asztalláb és egy csodaszép korcs kutya társaságában. Kissé megijedve én is futásnak eredtem a másik irányba ( gyanítom, hogy csúcsot döntöttem 100-on) és egy jó 20 percig folytatódott is a hajsza ( közben pár haver látta, hogy utcáról utcára futkosok de azt hitték, hogy megkergültem)majd feladtam a küzdelmet és vállaltam a következményeket, elvert az öreg mint szódás a lovát de végülis utána nem volt több konfliktus köztünk!
Tanulság: A testi fenyítés igencsak hasznos!

Üdvözlök mindenkit aki netán a blogra téved, legyen az szándékos vagy véletlen! Ez a blog nem akar több lenni annál mint egy kis emlékgyűjtőhely ami a "tinédzser" korszakunk hát... kissé mókás néhol egészen komoly történeteit meséli el. Lenne néhány megjegyzésem amiket pontokba szedek a könnyebb érthetőség miatt!
1. A Blog neve: Aki ismeretes egy kicsit a világtörtélemben és azon belül is inkább a diktatúrákkal bizonyára nem kerülte el a figyelmét Pol Pot rezsimje Kambodzsában, akinek mégis az sürgősen pótolja ez irányú ismereteit! Jogosan merül fel, a kérdés , hogyan függ össze Csongrád megye és egy halott kambodzsai diktátor...
Nos a szocialista Magyarországon ebben a megyében tobzódott a legjobban a vörös terror először egészen nyíltan majd egyre kevésbé, de az ország többi térségéhez viszonyítva messze itt voltak mind a vezetők mind pedig a hatósági személyek a legelvakultabb vörösök. Bizonyára mindenki halott már a szegedi CPG punk zenekarról, és a róluk készült dokumentumfilm sem véletlen kapta a Pol Pot megye punkjai címet... Arra itt most nem térek, hogy bizonyos szempontból most is tart még ez a "polpotizmus", a helyi politikai életben azonban a jövőben majd szeretnék erről is írni!
2013-ban a megyénkre értett "polpot" kifejezés az átlag ember bunkóságára, érdektelenségére, "leszaromságára" alapoz. Aki hosszabb-rövidebb időt tölt el itt az biztosan tapasztalja ezt, sőt egy idő után nem tud létezni nélküle, ebbe a helyzetbe estünk mi is bele de nyakig, és itt szeretnénk megosztani ezeket a sztorikat. A legtöbb esetben álnéven írunk majd a szereplőkről, hogy ne érezzék magukat sértve(?)
2.Más is küldhet be sztorikat, de valamilyen módon köthető legyen Csongrád megyéhez! pl: Ha egy volt csongrád megyei külföldön csinált valami polpotságot az is jöhet nyugodtan!